zhivar.org
Barrichello remek rajtot vett, a 12. helyről feljött a 4. helyre. A pálya elkezdett felszáradni, így mindenki kiállt slick gumikért. Lehto kiesett a 14. körben, majd hat körrel később Bergernek is fel kellett adnia. Ekkor ismét elkezdett esni az eső, és esőgumikért kellett beállnia a mezőnynek. Miközben Senna Fittipaldival csatázott, kitessékelte Blundellt a kavicságyba, ahol aztán ottragadt, s így véget ért számára a futam. Nem sokkal később Schumachernek is, aki rosszul választott gumit s ezért csúszott ki. De az eső nem tartott sokáig, a pálya ismét száradni kezdett, Senna pedig emiatt gondba került és közel 20 másodpercet vesztett előnyéből. De ekkor ismét rákezdett az eső, Senna viszont nem jött ki, mint a többiek, hanem kint maradt a slickeken (pontosabban kijött, de a csapat nem várta őt, így nem tudtak kereket cserélni). Ez végül jónak bizonyult, ugyanis az eső ismét elállt, a Williamseknek ki kellett állniuk, és Prost kerékcseréjét elrontották, ami miatt a 4. helyre zuhant vissza.
Pierre Gasly nyert az Olasz Nagydíj őrült futamán, amelyen a Formula–1 történetének 696. különböző pilótahármasa alkotta a dobogót. Az AlphaTauri az első győzelmét, Carlos Sainz Jr. a legjobb eredményét, míg a Racing Point az első pódiumát jegyezte Monzában, aminek eredményeképp véget ért a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull alkotta trió két nagy szériája is – avagy, ez történt a számok nyelvén a 71. monzai versenyhétvégén. Gasly átírta az F1-es történelemkönyveket a monzai versenyen (Fotó: AFP) Óriási meglepetésre a 10. rajtkockából induló Pierre Gasly szelte át elsőként a célvonalat Monzában, amivel átírta a történelemkönyveket. A 24 éves francia lett a Formula–1 174. pilótája, aki élen töltött legalább egy versenykört, illetve a 109., aki győzelmet aratott. Nem mellesleg a 2017-es Azeri Nagydíj óta ő volt az első, akinek sikerült a 10. pozícióból indulva nyernie, érdekesség, hogy azon a futamon jelent meg a mostani előtt legutóbb a piros zászló is. — Formula 1 (@F1) September 7, 2020 Gaslynak köszönhetően nem mellesleg az 1996-os Monacói Grand Prix után először csendült fel a francia himnusz a futamgyőztes pilóta tiszteletére, s ő vált a 13. francia versenyzővé, aki felállhatott a dobogó felső fokára, s összességében hazája 80. győzelmét gyűjtötte be.
A címvédő végül hetedikként szelte át a célvonalat, aminek eredményeképp több rekordot is beállított: egyrészről zsinórban ez volt a 41. pontszerzése, illetve egyben olyan futama, amelyen rangsorolták, ezzel Nick Heidfeldet érte utol, másrészről ez volt a 221. nagydíja, amelyen pontot szerzett, ezzel Michael Schumacherrel egyenlített ki. A címvédő ezen felül az 50. versenyen futott leggyorsabb körét érte el. A nyolcadik helyen beérő Esteban Ocon sorozatban a 3., míg a tizedikként rangsorolt Sergio Pérez zsinórban a 7. futamán szerzett pontot Monzában. — Formula 1 (@F1) September 7, 2020 Nicholas Latifi nem sokkal csúszott le a pontszerzésről, hiszen tizenegyedikként intette a le a kockás zászló, amivel karrierje legjobb eredményét érte el. A Ferrari leszerepelt Monzában: az időmérőn 1984 után először fordult elő, hogy egyik pilótája sem zárt az első tízben, míg a versenyen 1995 után először esett ki mindkét autójával hazai pályán. AZ OLASZ NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE 1. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:47:06.
Negyedikként Lando Norris zárt, a wokingi alakulat így 2011 után először végzett mindkét autójával az első négyben Monzában. Valtteri Bottas lett az ötödik, s egyben a jobb helyezést elérő Mercedes-pilóta, ami azt jelentette, hogy a címvédő alakulat 2014 óta először maradt le a dobogóról az Olasz Grand Prix-n. A szombat még Lewis Hamiltonról szólt: a brit pályafutását tekintve a 94., az elmúlt hét nagydíjon a 6., míg Monzában a 7. rajtelsőségét jegyezte az időmérőn. Az 1:18. 887-es idejével ráadásul nemcsak a körrekordot döntötte meg a sebesség templomában, hanem új csúcsot is állított fel. A pole pozícióját érő idejét ugyanis 264. 362 km/ó-s átlagsebességgel érte el, aminél még nem volt gyorsabb a Formula–1 történetében. A brit a sikerével a Mercedes szériáját is tovább írta: az "ezüstnyilak" a 2019-es idényzáró óta valamennyi kvalifikáción megszerezték az első helyet. — Formula 1 (@F1) September 5, 2020 Hamilton vasárnap a 152. alkalommal várhatta az első sorból a piros lámpák kialvását, ám hiába töltött az élen 26 kört, büntetése miatt a mezőny végéről kellett visszakapaszkodnia.
Az európai nagydíj volt az 1993 -as Formula–1 világbajnokság harmadik futama. 1993. április 11 -én rendezték. Ez volt az egyetlen európai nagydíj a Donington Parkban. A 76 körös versenyt Ayrton Senna nyerte Damon Hill és Alain Prost előtt. [1] 1993-as európai nagydíj Az évad 3. versenye a 16-ból az 1993-as Formula–1 világbajnokságon. Versenyadatok Dátum 1993. április 11. Hivatalos elnevezés XXXVIII.