zhivar.org
11:30 Panka kb. ekkor ébred, egyedül játszik a kiságyban 10-20 percet, pelus csere, majd együtt ebédelünk. Panka is az asztalnál "ül" az autós hordozóban. Ekkorra kinőtte a hintát. Ebéd után apa idő, addig összepakolok a konyhában és az ebédlőben, ill. 13:30 Panka szopizik, büfizik. Pelus ellenőrzés. A délutáni program változó. Függ a délelőtti alvástól, a teendőktől, az időjárástól, stb. – Játék anyával. – Közös házimunka (pl. ágyneműcsere, teregetés, ruhák hajtogatása) – Séta babakocsival Ébredéstől számított 3 óra elteltével Panka alszik. 17:00 Panka szopizik, cicin alszik el anya ölében, vagy séta, ha délután elmaradt. 18:30 játék ölben, mondókázás, éneklés, hasalás stb. 19:00 fürdés (Ez az egyetlen bebetonozott program a napunkban, maximum 15 perc csúszás szokott lenni. ). Fürdés után szopi és büfi felváltva kb. egy órán keresztül. Ha minden büfi kint van, Panka 3-5 perc alatt elalszik az ölemben. 20:30 Panka az ágyában alszik. Összepakolok, ha másnap kell főzni, előkészítem azt, közben vacsorázok, majd fejek.
Segítőkész az öltözködésben és próbálkozik önmaga is öltözni. Kézzel már ügyesen eszik és kanállal is egyre többet sikerül a rendeltetési helyére juttatnia. Nincs félelemérzete, vakmerő, hiszen nincs még tapasztalata, nem tudja, mi az, ami veszélyes lehet számára. Próbálkozik a toronyépítéssel, 2-3 kockát már sikerül is egymásra raknia. Az általunk épített tornyot örömmel lerombolja. Aktuális vizsgálatok Baba fejlődése - 13-15 hónapos baba - vizsgálatok, oltások 15 hónapos korban a baba megkapja az MMR-oltást kanyaró, rózsahimlő és mumpsz ellen. Tippek Baba fejlődése -13-15 hónapos baba - Tippek a fejlesztéshez Ne tegyünk úgy, mintha nem értenénk, ha a gyermek mutogatással fejezi ki magát, hiszen ezzel leszűkítjük a kifejezési lehetőségeit! Forduljunk szakemberhez, ha... Baba fejlődése - 13-15 hónapos baba - forduljunk szakemberhez, ha... Baba kalkulátorok Programajánló Baba fejlődése hónapról - hónapra NÉVJEGYZÉK Szerző: Szülők Lapja Felhasznált irodalom: Gyerekszáj napló Szakmai lektorok: Dr. Somló Pál (gyermekorvos) Dr. Szokoly Mária (pszichológus) Hartung Vilmosné (védőnő) Németh Adél (óvodapedagógus) Oláh Andrea (logopédus) Vissza az előző oldalra Szakértők Képgaléria Szoptatás Covid elleni oltás várandósoknak és szoptató anyáknak: A te oltásod a kisbabádat is védi a koronavírustól!