zhivar.org
Feliratkozom a hírlevélre Hírlevél feliratkozás Ne maradjon le a legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket! Feliratkozom a hírlevélre
Ezt a könnyítést több tartományi kormány saját hatáskörben már bevezette. Második lépésként, március 4-től az oltatlanok – friss negatív gyorsteszt lelettel – ismét járhatnának vendéglőbe, és igénybe vehetnének számos szolgáltatást, például megszállhatnának hotelben. Lazítanák a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokat is. A szövetségi kormány előzetes javaslata szerint beltéren legfeljebb négyezren, a szabadban – például labdarúgó mérkőzésen a stadion lelátóján – legfeljebb 25 ezren szórakozhatnának együtt. Ezeket a számokat a tartományi kormányfőkkel együtt véglegesítik majd a Handelsblatt című üzleti lap hírportálján ismertetett tervezet szerint. Harmadik lépésként, március 20-tól egy sor további szabályt is törölnének, például azt, hogy kötelező biztosítani az otthoni munkavégzés lehetőségét minden dolgozónak, akinek személyes jelenléte nem elengedhetetlen a munkahelyen. Az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedések – közösségi maszkviselés, társas távolságtartás – viszont a tavasz kezdetével is érvényben maradnának.
Korábban erről azt mondta, a műtéti beavatkozás bizonyos esetekben túl nagy kockázatot jelentene, és az is előfordulhat például, hogy élete végéig hormonkészítményeket kellene szednie. "Komoly mérlegelés és a lehetőségek alapos átgondolása után döntöttem úgy, egyelőre műtét nélkül, gyógyszerek segítségével próbálom meg elérni a célom" – jelentette ki. "Még akkor is, ha ez a hosszabb út. " Minél nagyobb a tumor, annál nehezebb műteni A Blikk által megkérdezett szakember megérti az énekesnő döntését, hogy egyelőre nem vállalta a műtéti beavatkozást. "Ha nagyobb daganatról van szó, annak mérete hatással lehet az agyalapi mirigy közelében lévő látóidegi kereszteződésre. Ám ilyen esetben is érdemesebb esetleg először gyógyszerrel zsugoríttatni a daganatot, hiszen egy kisebbet már egyszerűbb megműteni" – magyarázta dr. Buda Botond ideggyógyász, címzetes egyetemi docens. (Ez is érdekelheti: "Összeszedtem magam, aztán csináltam" – A kisfia adott erőt Nádai Anikónak a műtét előtt) Blikk extra Király Linda daganat agyalapi mirigy hormonháztartás gyógyszeres kezelés
Ugyanakkor mutatkozott némi ellentmondás abban, hogy ismerik-e a megkérdezettek a stroke tüneteit: 89, 81 százalék igennel felelt, ugyanakkor a konkrét tünetek felsorolásakor már a megkérdezettek 20, 94 százaléka felelte, hogy nem ismeri a tüneteket. Gyakran nem veszik komolyan a jeleket az érintettek A stroke hátterében gyakran érelmeszesedés áll, így akadályozva van a véráramlás útja, egy, az érfalról leszakadó vérrög akár teljesen elzárhatja a véráramlást. A magas vérnyomás és koleszterinszint, a cukorbetegség, az elhízás, mozgásszegény életmód, dohányzás mind kockázati tényező, amely kiválthatja az agyi érelzáródást. Megjelenése előtt az érintettek gyakran tapasztalnak átmeneti látás-, beszédzavart, vagy végtagzsibbadást, de a páciensek gyakran nem veszik komolyan ezeket a jeleket. Pedig korai kezeléssel csökkenteni lehet az agy károsodását és a kialakuló életminőség-romlás mértékét. Stroke után hatásosabb, ha több szakember együtt dolgozza ki az egyénre szabott rehabilitációs tervet, hiszen így nemcsak eredményesebb, hanem rövidebb is lehet a lábadozás időszaka.
Azzal viszont tisztában van, a gyógyulási folyamat hosszú évekig tarthat még. "Minimálisan már csökkent a daganat, de ez valóban hosszú folyamat" – újságolta a Blikknek örömmel Király Linda. "Egy biztos, az utóbbi időben megtanultam, milyen türelmesnek lenni, ez komoly fejlődési folyamat számomra. " Az énekesnő elárulta, állapotát félévente ellenőrzik MRI-vel, de ennél is sűrűbben kell vizitálnia orvosánál. Egy stresszesebb, alvásszegényebb időszak ugyanis rögtön kibillentheti az egyensúlyából a hormonjai, t és erre szedett tabletta adagolását ilyenkor azonnal módosítani kell. "Ezt az állapotot hetente figyelni kell! Elég egy olyan időszak, amikor kicsit megzuhanok vagy nem alszom jól. Az utóbbi időben volt ilyen, hiszen valljuk be, minden művészt megvisel, hogy nem tud dolgozni. Ilyenkor a testem figyelmeztet, de megtanultam észrevenni a jeleket, például a hajam hullását. Ebben az esetben irány az orvos, hogy beállítsuk a gyógyszert" – magyarázta Linda, aki tudja, hogy problémáját akár műtéttel is orvosolhatnák, ám már korábban eldöntötte, hogy egyelőre nem az operációs megoldást választja.
Fotó: Europress
Sok a stroke utáni tünetmaradvány A Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő páciensei körében készített stroke-kutatása megmutatta, többségüknek van valamilyen érintettsége a betegségben. A megkérdezettek 93, 06 százaléka saját maga vagy ismerőse, családtagja esett át stroke-on és a válaszokból kitűnik, hogy valamilyen módon mindannyiuknak megváltozott az életmódja: 31, 71 százalékuk mozgáskorlátozottságról, 22, 44 százalékuk beszéd-, írás, olvasás- és számolás nehezítettségről számolt be, 16, 83 százalék rövid- vagy hosszú távú memóriazavarokkal küzd, 16, 59 százalék elveszítette az önellátás esélyét, míg 12, 44 százaléknak megváltozott a személyisége vagy a viselkedése. A válaszadók többsége ugyan részesült valamilyen utókezelésben, 39, 43 százalék kórházi mozgásszervi rehabilitációban, 37, 54 százalék pedig gyógytornában, kevesebb arányban volt lehetőségük azonban logopédussal (12, 62 százalék), neuropszichológussal (8, 83 százalék) vagy ergoterapeutával (1, 58 százalék) együtt dolgozni a tünetmaradványok kezelésén.
Értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről! TERMÉKAJÁNLÓ #hormonháztartás #gyógyszeres kezelés Napi horoszkóp: az Ikreknek gyermeke foganhat, a Bak kisebb náthának induló betegsége súlyossá válik, a Vízöntőnek különleges találkozásban lehet része Személyiségteszt: neked milyen hosszú a mutatóujjad? Jól vigyázz, mert ezt árulja el rólad Erről csak nagyon kevesen tudnak! Ezek a cukorbetegség 10 legfurcsább tünetei Ez a házi szer azonnal eltünteti a lakásodból a hangyákat Hogyan tisztítsuk meg az érrendszerünket? Íme a megoldás, elég 7 évente megismételni Így vonzhatod magadhoz a legtöbb pénzt! Marcus, a pénzmágus otthon elvégezhető praktikákat árult el Egy dédnagymama megfontolandó tanácsa: soha ne büntessétek meg a gyereket, apró dolgok miatt… Igazi sikerrecept! Pihe-puha és nagyon finom ez a mézes-grízes krémes Kiskegyed - AKCIÓK Megjelent a legújabb Kiskegyed Konyhája (X) Megjelent a Kiskegyed Extra Tavasz(X) Megjelent a Kiskegyed Konyhája legújabb különszáma: egyszerű, változatos, gyors fogások (X) FRISS HÍREK 03:19 21:55 21:41 21:06 20:38
Az ergoterápiát nagyon kevesen ismerik hazánkban, általában logopédus, neuropszichológus és gyógytornász segítségéről számolnak be a páciensek. "Az ergoterápia gyakorlatias és speciális terápiás forma, ami leginkább a felső végtagi mozgásokra és az önellátásra összpontosít. A finommotorikus mozgásokat és a szelektív ujjmozgásokat fejlesztjük: a tárgyak megfogására, kéz és ujjak erősítésére, mozdulatok helyes kivitelezésére koncentrálunk. Gyakran használunk az ujjak és a kéz mozgásai javítása érdekében különböző erősségű csipeszeket, gyurmákat, labdákat, erősítő szalagokat. A nagy mozgások és az önellátó funkciók segítésére pedig célzott gyakorlatokat végzünk. Az ergoterápia a stroke utáni állapotot olyan formában rehabilitálja, hogy a páciens és családja lehetőségeikhez mérten, a lehető legjobb életminőségben tudják folytatni életüket" – mondta Rigó Eszter, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő stroke rehabilitációs központjának ergoterapeutája. Hogy ismerhető fel a stroke? Az arc, a kar vagy a láb egy oldalon fellépő hirtelen érzéketlensége, az egyik testfél zsibbadása.