zhivar.org
Vállalatirányítási (ERP) rendszerekről hallva mindenkinek méregdrága programok jutnak az eszébe, holott ebben a... Vállalatirányítási (ERP) rendszerekről hallva mindenkinek méregdrága programok jutnak az eszébe, holott ebben a szegmensben is léteznek ingyenes alternatívák, Ezek közé tartozik a belga fejlesztésű openERP is, amelynek 6. 1-es verziója – adta hírül a vállalatirányítási szoftver első (és jelenleg egyetlen) hivatalos magyarországi partnere, az Elastoffice – több mint 50 új opcióval gazdagodott, és komoly ráncfelvarráson esett át. A rendszer teljesen új webes interfészt is kapott, emellett pedig komoly mobil és közösségi alkalmazásokkal is kiegészült. Az openERP új verziója már letölthető, és open source programról lévén szó, természetesen ingyen. A cég továbbra is igyekszik kedvet csinálni a szoftver teszteléséhez, és szívesen fogadja annak működésével kapcsolatos pozitív és negatív észrevételeket, valamint konstruktív javaslatokat. Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk.
A Maccabi Európa Játékokat a hetvenes évek óta minden negyedik évben rendezik meg, hagyományosan az izraeli Maccabi világjátékok után két évvel. Az idei játékok rendezési jogát 2015-ben nyerte el Budapest. A július 29-én kezdődő és augusztus 7-ig tartó esemény versenyprogramjában 24 sportág szerepel, összesen 63 versenyszámban hirdetnek majd eredményt. Negyven ország 2200 akkreditált sportolója, köztük 690 junior sportoló indul a versenyeken. A résztvevők között nemcsak európai zsidó sportolók vesznek részt, hanem az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, Dél-Afrikából, Ausztráliából és Izraelből is hívtak meg versenyzőket. Bizonyos esetekben ezek a cookie-k feldolgozzák a személyes adataidat. A személyes adatok ily módon történő feldolgozásával kapcsolatos információkért lásd Adatvédelmi és cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat. Ha nem engedélyezed ezeket a cookie-kat, akkor előfordulhat, hogy számodra nem annyira fontos reklámok jelennek meg, vagy nem tudsz hatékonyan kapcsolódni a Facebookhoz, Twitterhez, illetve egyéb közösségi portálokhoz és/vagy nem tudsz tartalmakat megosztani a közösségi oldalakon.
Remix Karaoke Wáberer 35 év után kiszáll a kamionbizniszből Magyarul Lyrics Már csak azért sem, mert egy hivatalos kórházi dolgozó kéri azokat. Az így megszerzett személyes adatokat a cég több partner rendelkezésére bocsáthatja, és legfeljebb öt évre megőrizheti. Ezt az információt azonban csak a honlapon legjobban eldugott adatvédelmi tájékoztatóban lehet megtalálni, a BabaCsomag leírásában, vagy akár a gyakran ismételt kérdéseknél nem teszik egyértelművé, hogy az adatainkkal fizetünk. * De ami igazán problémás a PromoBox Kft. működésével kapcsolatban, az a következő: hogyan lehetséges, hogy az állami alkalmazott nővérek munkaidőben dolgoznak egy magánvállalkozásnak? A cég honlapján is kiemeli, hogy a BabaCsomagjait a kórházakban állami alkalmazottak adják át *. Megkerestünk fél tucat kórházat, az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a PromoBox Kft. -t is ezzel a kérdéssel, de egyik féltől sem kaptunk választ. Nem kizárt, hogy van olyan van jogi lehetőség, ami lehetővé teszi, hogy az állami alkalmazott nővérek egy magáncégnek dolgoznak – például ha az állam és/vagy a kórházak mindegyike leszerződött erre a céggel, de ennek sem találtuk nyomát.
I lph. fszt. 23. (Macropolis üzletház) - ( térkép) Közvetlen elérhetőség munkaidőben: +36207745297 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 3. III. - ( térkép) - akadálymentes Közvetlen elérhetőség munkaidőben: +36207747371 7624 Pécs, Rákóczi út 60. I. (Millenium Üzletház, az Árkád mellett) - ( térkép) Közvetlen elérhetőség munkaidőben: +36207747473 3100 Salgótarján, Rákóczi út 1-9. emelet (Salgó Center) - ( térkép) - akadálymentes Közvetlen elérhetőség munkaidőben: +36207747797 HÉTFŐ: 8:30-16:00 óra KEDD: 8:30-14:00 óra PÉNTEK: 8:30-16:00 óra 6724 Szeged, Pulz utca 33. - ( térkép) - akadálymentes Közvetlen elérhetőség munkaidőben: +36207745959 Nyitva tartás: H 8:00-16:30 óra - K-SZ-CS 8:00-17:00 óra - P 8:00-15:30 óra HÉTFŐ: 8:00-16:30 óra CSÜTÖRTÖK: 8:00-17:00 óra 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 4. - ( térkép) Közvetlen elérhetőség munkaidőben: +36207745005 7100 Szekszárd, Kölcsey lakótelep 27. - ( térkép) Közvetlen elérhetőség munkaidőben: +36207746171 5000 Szolnok, Szapáry u. 18. földszint - ( térkép) Közvetlen elérhetőség munkaidőben: +36207745484 HÉTFŐ: 8:30-15:00 óra KEDD: 8:30-15:00 óra SZERDA: 8:30-15:00 óra CSÜTÖRTÖK: 8:30-17:00 óra PÉNTEK: 8:30-15:00 óra 9700 Szombathely, Hunyadi János út 2.